Menü Bezárás

Az Önkormányzat önként vállalt feladatainak jegyzéke

  1. Támogatja a közösségi kulturális hagyományok és értékek ápolását, a társas életre szerveződő közösségek tevékenységét, a lakosság életmódjának javítását szolgáló célok megvalósítását.
  2. Támogatja a művészeti intézményeket, a lakosság művészeti kezdeményezéseit, önszerveződését, a művészi alkotó munka feltételeit.
  3. Közreműködik a Vármegye szellemi életének serkentésében és a tudomány támogatásában.
  4. Biztosítja a Vármegye települési önkormányzatainak sajátos, a térség helyzetéből adódó érdekeinek megjelenítését, képviseletét és érvényre juttatását.
  5. Szakmai, szervezési támogatással segíti a hátrányos helyzetű térségek gondjainak megoldását.
  6. A területi folyamatok felismerése és előrelátása alapján a települési önkormányzatoknak rendszeres információcserét biztosít, igényeik szerint módszertani segítséget nyújt, szaktanácsadást lát el.
  7. Részt vesz önkormányzati társulásokban. Összegyűjti a helyi igényeket és ennek alapján vállalja új társulások szervezését a települési önkormányzatokkal.
  8. Segíti a településközi, a kistérségi és a megyék közötti együttműködést, kapcsolattartást.
  9. Közreműködik a térségi fejlesztési programok, koncepciók javaslatok kidolgozásában, elősegíti a Vármegye infrastrukturális elmaradottságának fokozatos felszámolását, az erre irányuló tevékenységet.
  10. Biztosítja a Vármegye gazdasági szereplőinek a tájékoztatását. Együttműködési formák kidolgozásával elősegíti a térségi gazdasági fejlesztési programok megvalósítását.
  11. Területi információ birtokában tulajdonosként, vállalkozóként részt vesz gazdasági folyamatokban. Vállalkozási tevékenységet végez gazdasági társaságokban való részvétel útján, ingatlanhasznosítás révén, gazdálkodó szervezet létesítésével, a Közgyűlés által esetenként – a jogszabály keretei között – meghatározott egyéb módon.
  12. Támogatja a szociális gondok, a foglalkoztatási problémák mérséklésére irányuló kezdeményezéseket.
  13. A települési önkormányzatok tevékenységét – igény szerint – koordinációval, tanácsadással segíti.
  14. A kisebbséget érintő feladatokban szervező, segítő tevékenységet végez.
  15. Kapcsolatot tart és együttműködik a megyében lévő egyházi és karitatív szervezetekkel, a fogyatékosok érdekvédelmi szervezeteivel.
  16. Az éves költségvetési lehetőségei függvényében pénzügyi támogatással elősegíti a Vármegye sportéletének működését.
  17. A Tolna Megyei Bűnmegelőzési Koordinációs Bizottságban történő részvétel útján a bűnmegelőzésben érintett vármegyei szervezetekkel és intézményekkel folyamatosan együttműködik.
  18. Működteti a 100 %-os tulajdonában álló gazdasági társaságokat, a Tolnáért – Tolna Vármegyei Térségfejlesztési Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaságot, valamint a TMFÜ Tolna Vármegyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaságot.
  19. A turizmus fellendítése érdekében támogatja a Vármegye egészére kiterjedő térségi turisztikai desztináció menedzsment működését, valamint támogatja, illetve kezdeményezi térségi jelentőségű turisztikai attrakciók létrehozását.
  20. Marketing tevékenységet végez a helyi identitás erősítése érdekében, mely hosszú távon csökkenti az elvándorlást.
  21. Megyei foglalkoztatási paktum szervezésével és feladatainak ellátásával elősegíti a hátrányos helyzetű csoportok és munkanélküliek foglalkoztatási esélyeinek növelését, a munkanélküliség csökkentését.
  22. Közösségfejlesztési tevékenységet végez a helyi és vármegyei identitás erősítése érdekében.
  23. Működteti a megyei értéktár bizottságot és értéktári tevékenységet végez.
  24. Elősegíti a hátrányos helyzetű csoportok esélyegyenlőségét, integrációját, felzárkózását.
  25. Részt vállal a lakosság klíma-,  környezet- és energiatudatosságának szemléletformálásában.
banner