Az ülésen meghallgatták Dr. Hablicsek Nikoletta rendőrfőkapitány asszony beszámolóját a vármegyei rendőrség 2025. évi tevékenységéről, valamint Dr. Balázs Gábor dandártábornok úr, a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóság vezetőjének tájékoztatóját.
A beszámolókból egyértelműen kirajzolódott, hogy Tolna vármegye továbbra is Magyarország egyik legbiztonságosabb térsége.
A bűnügyi és baleseti mutatók, valamint a káresetek statisztikái országos összevetésben is kedvező képet mutatnak. Ezek az
eredmények nem maguktól születnek: mögöttük elhivatott, fegyelmezett és magas szakmai színvonalon végzett munka áll.
Köszönet illeti a rendőrség és a katasztrófavédelem valamennyi munkatársát, akik nap mint nap közösségeink biztonságáért dolgoznak.
Hálával tartozunk a polgárőröknek és az önkéntes tűzoltóknak is, akik szolgálatukkal, helyismeretükkel és áldozatkészségükkel jelentősen hozzájárulnak településeink nyugalmához és védelméhez.
A biztonság nem magától értetődő állapot, hanem közös érték, amelyet csak összefogással, felelősséggel és szolgálattal
lehet megőrizni.
Köszönjük mindazok munkáját, akik ezért dolgoznak Tolna vármegyében!
